Kamaszt nevelni nem könnyű feladat. Sosem volt az, de az utóbbi évtizedekben egyre nehezebbnek tűnik. Nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt az ésszerű határok és keretek, valamint az önállóságra nevelés és felelősségátruházás között. Nemcsak azért jelent mindez kihívást, mert a mostani kamaszok teljesen mások, mint amilyenek a régebbi generációkhoz tartozók voltak a maguk idejében, hanem azért is, mert a szülők életében is egyre kevesebb a stabilitás, egyre több a bizonytalansági tényező.
Elég, ha csak két területet említünk: munka, megélhetés és párkapcsolati problémák. Az ezeken a területeken felmerülő egyre gyakoribb nehézségek nagyon megterhelik a családi életet, benne mindenkit külön-külön és a családtagok közötti kapcsolatot is. Hiába teszi bele az ember a maximumot, amire éppen képes, folyamatos a kudarcérzés, a kilátástalanság.
Biztosan számtalanszor hallottuk már, hogy a család gerince a párkapcsolat. Ha a szülők rendben vannak, a gyerek is rendben van, mert számára ők jelentik a stabilitást, a biztonságot. És a gyereknek kell a biztonság ahhoz, hogy fejlődni tudjon. A kamasznak meg még inkább. Azt viszont ritkán halljuk, hogy a szülőnek (felnőttnek) is szüksége van érzelmi biztonságra ahhoz, hogy a különböző szerepeiben igazán helyt tudjon állni. Manapság csak keveseknek adatik meg mindez.
Normál esetben egy kamaszt nevelő szülő, életkora alapján maga is egy nehéz életszakaszon megy át, az életközepi krízisen, mely nem jár kevesebb belső konfliktussal, feszültséggel, mint a kamaszkor átvészelése. És ezen a ponton jogos kérdések merülnek fel: Hogy tudok a gyerekemnek segíteni, ha magam is krízisben vagyok? Hogy tudok rá megfelelően odafigyelni, ha az életem darabokban hever és nekem is újra kell kezdeni? Ilyenkor muszáj először magunkat rendbe tenni, ahhoz, hogy neki is ott tudjunk lenni. Úgy, ahogy az valóban előremutató és mindegyikünk számára kellemes és gyümölcsöző.
Akkor sem egyszerű kamaszt nevelni, ha saját személyes életünk rendben van, ha mind a munkánkban, mind a párkapcsolatunkban ki tudunk teljesedni. Ilyenkor másfajta dilemmák merülnek fel: Hogy őrizzem meg a bensőséges kapcsolatot vele úgy, hogy közben szabadon hagyom? Hogy taníthatom meg a felelősségvállalásra? Mit várjak el tőle, mit engedjek el? Hogyan és mikor engedjem, hogy elkövesse a maga hibáit? Hogyan szeressem jól?
Rengeteg kérdés, dilemma, melyekre nehéz egyedül választ találni. Egy szakember abban segíthet, hogy megteremti azt a biztonságos légkört, ahol nem kell tovább magamat hibáztatni, ahol megélhetem, hogy a legjobb szándékkal, a gyerekem javát keresve bizony elkövetem a magam hibáit. Egy ilyen légkörben, ahol nem a bűnbakot keressük, hanem a megoldásokat, - hogy mindenki számára jobb legyen - végre beleállhatok a nehéz érzésekbe, el tudom viselni őket, így az energiáimat, figyelmemet a megoldások és változtatások keresésére fordíthatom, a meddő önmarcangolás vagy hárítás helyett.
Ha úgy érzi, segítségére lehetek, hogy kamasz gyermekével kapcsolatos kérdéseiben, nehézségeiben jó megoldásokra leljen, vagy saját személyes életében kell a támogatás, hogy szülőként is jobban helyt tudjon állni, keressen bizalommal.